Miért leszünk kövérek?

 

Miért leszünk kövérek?

 Miért leszünk kövérek?

Az interneten találtam, és most megosztom:

SÁKOVICS DIA 2013.06.19. 10:16
Ez a cikk 4 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A gyomor lassan jelez az agynak, így a szem mondja meg, mennyit kell enni de rosszul csinálja.

Többet eszünk, ha nagy a tányér, színes az étel vagy csak könnyebb elérni. Gasztropszichológus mondja meg, hogy tesz minket kövérré a látvány.

A fenék a „Barátok közt” -től lesz feszes, és gömbölyű, meg a sok kényelmes foglalatosságtól.

Miss Cicciona szépségverseny Pisában Forrás: AFP/Tiziana Fabi

Nem újdonság, hogy szokásaink és az aktuális érzelmeink befolyásolják, hogy mikor, miből és mennyit eszünk. Brian Wansink azt állítja, hogy a környezet, amiben éppen vagyunk, ugyanolyan fontos tényező. Az éhségnél legalábbis mindenképpen fontosabb. Ha pedig nem a testi szükségleteink döntik el, hogy mennyit együnk, hajlamosak vagyunk túl sok kaját magunkba tömni. Az egésznek az alapja pedig az az apró tervezési hiba, hogy húsz percre van szükség ahhoz, hogy tudatosuljon: tele vagyunk. Húsz perc alatt pedig simán meg lehet enni, akár nyolc kiló marhaagyat is. Mivel egy átlag hétköznapon klassz, ha ennyi idő jut egy étkezésre, esélyünk sincs pontosan megtippelni, eleget ettünk-e. Ilyenkor tehát a szemünkre támaszkodunk.

Rosszul tesszük.

Még akkor sem tudjuk jól felmérni, hogy hány kalóriát vittünk be összesen, ha tisztában vagyunk az egyes ételek energiatartalmával. Nem vagyunk ugyanis jók az adagok vizuális megítélésében. Hogy merre torzítunk? Naná, hogy lefelé. Mivel a gyomrunk lassú, az összképből nem tudunk jó következtetéseket levonni, sokszor az alapján döntjük el, hogy elég volt-e a kaja, hogy mennyi maradt a tányéron.
Brian Wansink egy mókás vizsgálatában az emberek olyan tányérból kanalazták a levest, amibe alulról újabb és újabb adagokat pumpáltak a pszichológusok. A kísérletben résztvevők húsz percig ehettek, utána megkérdezték őket, mennyire maradtak éhesek. Mivel a levesnek látványra épphogy a fele fogyott csak el, a legtöbben azt mondták, bőven férne még beléjük. 78 százalékkal ettek többet, mint a normál tányérból kanalazó társaik.
Ez az illúzió okozza azt is, hogy tényleg beválik a fogyókúrás szakértők jó tanácsa: kisebb tányérból kevesebbet fogunk enni. Wansink szerint nem is kevéssel, legalább 25 százalékkal. Egyébként ugyanez igaz a folyadék fogyasztásra is. Mivel az agyunk inkább a hosszúságra, mint a szélességre fókuszál, kevesebbet iszunk egy magas, keskeny, mint egy méretes whiskys pohárból. Érdekes, hogy a pohárproblémának még a gyakorlott bártenderek is simán bedőlnek. Sokkal több alkoholt töltenek alacsony poharakba.
Csak a szemem kívánja
Mindenki tapasztalhatta már, hogy sokszor a látvány is bőven elég, hogy megkívánjuk az ételt. Nem véletlenül fogy olyan jól a pogácsa a vendégségben.
A Cornell egyetem kísérleteiben majd kétszer olyan gyorsan fogytak el az átlátszó, mint az átlátszatlan üvegbe kirakott cukorkák, és sokkal több szendvicset ettek azok, akik folpackba, mint azok, akik alufóliába csomagolták az ebédjüket.
Brian Wansink szerint a látvány gerjesztette evési kényszer annál erősebb, minél többféle és minél közelebb van hozzánk térben az étel. Egyik vizsgálatából kiderült, hogy ha sok különböző színű cukorka kerül elénk, sokkal többet eszünk belőlük, mint az egyszínűekből. Ez még az M&M’s csokinál is így volt, pedig a kísérletben résztvevők pontosan tudták: mindegyik ugyanolyan ízű.
Egy másik kísérletben egyes titkárnők asztalára nagy tál cukorkát tettek, másoknak pedig az asztaltól két méternyire készítették oda a nasit, és egy hónapon keresztül mérték a hölgyek cukorkafogyasztását. Akiknek a cukor karnyújtásnyi távolságra volt, 30 százalékkal több édességet ettek, mint azok akiknek két lépést kellett menni érte. Pedig a két lépés nem valami sok. Szerencsére bármilyen ételből többet tolunk, ha közelebb van. Amikor a titkárnők cukor helyett bébi répát rágcsálhattak, ugyanezt az eredményt kapták a kutatók.
A szemünk tehát rossz tanácsadó, de ez csak az egyik oka annak, hogy többet eszünk, mint amennyire szükségünk van. A következő részből kiderül, hogy mi történik, ha nem figyelünk oda az ételre.

A figyelmetlenség hizlal!

Brian Wansink kísérleteiből kiderül, hogy az emberek beszélgetés közben teljesen kontrollt vesztenek a táplálkozás felett. Fogalmuk sincs, hogy hány sütit, mennyi cukorkát ettek, és ha találgatniuk kell, jóval alábecsülik az elfogyasztott mennyiséget. A normál testsúlyú emberek egyébként valamivel jobbak, ők 20, míg a dagik 30-40 százalékkal tévednek.
Hasonló a helyzet, ha evés közben a neten lógunk, olvasunk vagy tévézünk. Ezért is mondtuk, hogy a tévézés hizlal. Brian Wansink és csapata jól belakmározott kísérleti személyeket invitált moziba, és a bejáratnál mindenkinek a kezébe nyomtak egy közepes vagy nagy csomag, öt napos, állott pattogatott kukoricát. Az emberek az első falat után ugyan fintorogtak, de a film végére csak betolták az egészet, függetlenül attól, hogy mekkora adagot kaptak. Pedig nem voltak éhesek, és a kukorica is rossz volt.
Jó társaság, sok kalória
Részben a figyelem hiánya, részben a másokhoz való alkalmazkodás okozza, hogy minél nagyobb a vacsoratársaság, annál többet eszünk. John DeCastro pszichológia professzor szerint, ha két ember együtt eszik, az 35 százalékkal növeli az egyéni kajabevitelt. Ha hét vagy több fős a társaság, az 96 százalékkal, azaz majdnem a duplájára emeli az elfogyasztott étel mennyiségét. Ráadásul az egészről fogalmunk sincs. Mi csak csipegettünk még egy kis kenyeret, hisz a másik még úgyis eszik, ettünk a tatárbifsztekből, mert Petinek sok lett volna, aztán bár tele voltunk, de egy csoki mousse még csak befért, a desszert úgyis másik rekeszbe megy.
A felvágás csapdája
A figyelmet nemcsak elterelni, de ráterelni is lehet elsőre lényegtelennek tűnő tényezőkre, amik aztán befolyásolják az elvárásainkat és ezzel együtt az elfogyasztott ételmennyiséget is. Az alaptétel ebben az esetben az, hogy ha jobb kajára számítunk, jobban fog ízleni az étel, többet leszünk hajlandóak fizetni érte, és többet is akarunk majd enni belőle.
Brian Wansink egyik kísérletében brownie tesztre invitálta hallgatóit. A csapat egyik fele csinos porcelánon, a másik szakadt szalvétán kapta meg a sütit. Az első csoportnak nemcsak jobban ízlett a brownie, de épp kétszer annyit lettek volna hajlandóak fizetni érte.
Hasonló eredményeket kaptak a kutatók, amikor egy étteremben a vendégek egy részének béna, rossz minőségű a másik felének menő bor üvegéből kínálták ugyanazt a közepes lőrét. A bor a ház ajándéka volt, cserébe csak azt kérték a vendégektől, meséljék el, hogy ízlett az étel és jönnének-e legközelebb is. Akik azt hitték klassz bort ittak, több időt töltöttek az étteremben, többet fogyasztottak és sokkal boldogabban távoztak, mint a többiek. 

Ehhez nem kell semmit hozzátenni, csak a lehetséges megoldást:

Cseréld le a kávédat!

 

Kategória: egészségtestsúlykontrolltúlsúlytalanító | Hozzászólás most! 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük